Egészen biztosan szükség van rá. A baj, ha túlteng. Mi ezt a következő képpen fogalmaztuk meg:
A túlzott vezetői ego nem más, mint a beosztottakkal (üzleti partnerekkel) szembeni verbális és nem verbális elemek elnyomó rendszerének összessége mások hátrányára. Agresszív térnyerés valós vagy vélt nyereségszerzése érdekében. Erődemonstráció, ami mögött feltételezhető az illetőben rejlő bizonytalanság, kisebbrendűség, félelem érzés, amit személyisége túldimenzionálásával kíván kompenzálni.
Tipikus jelei:
- A túlzott kontroll alatt tartás
Ezen azt értem, amikor egy vezető mindenhol és mindenben részt akar venni, noha az adott feladat ellátására van kijelölt munkatársa. Meglátása szerint akkor mennek „rendben” a dolgok, ha mindent kézben tart, rálát a legapróbb részletekre is, nyilvánvalóan véleményt formál a legkisebb eltérés észlelése esetén. Nyüzsög, kapkod, soha semmire nincs ideje. Ha megállítják egy kérdéssel, akkor nem arra figyel, ami éppen történik, hanem azon jár az esze, hogy miről marad le, mi fog történni a háta mögött. Nem kérdez, csak közöl, ellentmondást nem tűr. A részletek nem érdeklik, kevésbé fontos számára, hogy miért alakultak úgy a dolgok, ahogy alakultak. Neki van egy határozott véleménye mindenről ehhez próbálja az üzemet és a folyamatokat alakítani még akkor is, ha vannak objektív körülmények, nyilvánvaló akadályok.
- A versengő
Az olyan mondatok, mint: „Nekem ne mondja meg senki…” vagy: „Majd, ha annyit tudsz, mint én…” vagy: „Amit én nem tudok erről a szakmáról, az nincs is…” tipikus jelei a versengő, mindent és mindenkit leteperni akaró főnöknek. A tragédia ebben az, hogy gyakran abban is így foglal állást, amiről nincs, vagy csak félinformációja van. Amennyiben valamelyik beosztott hozza a jó megoldást, de más az eljárási mód, mint amit ő elképzelt, akkor azt hülyeségnek, szakmai analfabetizmusnak tartja. Addig pörög a kérdésen, amíg meg nem leli a legkisebb hibát, csakhogy neki legyen igaza: mitől rossz az, amit kapott. Ha a munkaidő leteltével a dolgozó hazamegy, akkor felelőtlen, mert még lenne mit csinálni, nézze meg mindenki, ő még este nyolckor is az irodájában dolgozik, hogy a másnap jól induljon. Hogy van az, hogy csak neki van dolga, nem is érti… Érthetetlen, hogy a – különösen a fiatalok – elmennek szabadságra, amikor munka van, most már helyettük is neki kell dolgozni. Ő a legjobb beszerző, ő legkitűnőbb műszerész, ő a legokosabb könyvelő mindenki eltörpül mellette. Látom magam előtt, a képet: éjjel pihenés helyett járnak a gondolatai, kigondol valamit reggelre, alig várja, hogy beérjen, s diadalittasan igét hirdet, kérdés nélkül követeli annak végrehajtását. Ennek azért elég nehéz lesz hosszabb távon megfelelni…
- Majd én megmutatom…
És megmutatja. Még akkor is odaáll a satupadhoz, ha éppen öltönyben van. Kiveszi a dolgozó kezéből a szerszámot, befekszik a kocsi alá a kalapáccsal. Minden és mindenki várhat, mert ő éppen most mutatja meg, hogy az adott dolgot miként kell meg csinálni. Majd dolga végeztével azzal alázza a dolgozót, hogy mennyire tehetetlen, mennyire felkészületlen, éppen ahhoz nem ért, ami a szakmája, szégyen szemre neki kellett idejönni és megmutatni a jó megoldást. Láttam már milliárdos cég tulajdonosát ebben a helyzetben, tudom miről beszélek. Amúgy különben senkinek sem jó ez a helyzet, ám ezzel mit sem törődik, ő megy és csinálja. Majd pedig azzal példálózik mások előtt, hogy mekkora dolgot hajtott végre, s a világon nincs nála jobb szakember. Csakhogy a vezetés nem feltétlenül erről szól…
- Ítélkező kommunikáció
Az csak természetes, hogy neki mindenről véleménye van. ez még nem lenne baj, de hajlamos a másik minősítésére, véleményét pedig tényként közölni, majd azt hangoztatni. Fő kérdése: „Igazam van vagy nincs igazam?” – és hát persze, hogy mindenki megerősíti igazában…
Ha egy folyamatban valami nincs rendben, akkor hibást keres, számára ki tette? kérdése sokkal fontosabba, mint az: miként fordulhatott ez elő? Hogy tudjuk legközelebb elkerülni?
Az ilyen főnöknek soha semmi nem igazából jó. Vagy ha valamit sikerült becsülettel megoldani, akkor arról nem fog szólni, számára az a természetes, nem kell róla beszélni, főleg nem ajnározni a másikat. A hibák, az eltérések, az igen! Arra kell figyelni, azt kell szóvá tenni.
- Oszd meg és uralkodj!
A csapatmunkában az a rossz, hogy nem tűnik ki, ha valaki sumákol, nincs azonnal számonkérhető felelős, csak maszatolás van.
Nem használ egzakt teljesítménymutatókat és mérőszámokat arra hivatkozva, hogy annyira speciális az üzeme, hogy abban ilyeneket nem lehet bevezetni. Helyette azonban kisebb-nagyobb alkukat köt egyes munkatársaival, a számára valamilyen oknál fogva kedvencekkel külön egyezségek jönnek létre, néha még kedvezményeket is biztosít számukra. Cserébe információt vár arról, hogy mi folyik a cégében…
A jutalmazás is pofára megy, az ő személyes megítélése szerint kapja mindenki a megérdemelt összeget. Vagy nem kapja. Mindezt persze magyarázat és indoklás nélkül.
A kevésbé jól teljesítők pedig állandó fenyegetettségben dolgoznak. Elég gyakran elhangzik, hogy: „nem muszáj itt dolgozni, el is lehet menni…”
Némi túlzással, hűbéruralmi rendszerben érzi jól magát, ez által kap megerősítést.
Ismerős jelenségek? Van rá megoldás? Mit tegyél, ha a középvezetődön látod ezeket a jeleket? Mit tehet a dolgozó, ha ilyen jeleket lát a főnökén? Van ellenszer? Keress bennünket, konzultáljunk. Vannak tippjeink arra, hogy senki önbecsülése ne sérüljön, mégis legyen megoldás.
